Kábítószer volt a gépkocsiban
A győri rendőrök kábítószer birtoklása miatt állítottak elő egy helyi férfit.
A Győri Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 40 éves sofőr ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a járőrök 2015. május 19-én a hajnali órákban ellenőriztek Győr közelében, az 1-es számú főút kivezető szakszán egy Peugeot típusú személygépkocsit, illetve annak vezetőjét.
A sofőr idegesen viselkedett az igazoltatás során, ezért a rendőrök ruházatát és járművét átvizsgálták. A férfi övtáskájából egy fecskendő került elő, amiben kábítószergyanús folyadék volt. A gyanúsított úgy nyilatkozott, hogy a fecskendő az övé, de a kábítószer fogyasztás tényét nem ismerte el. A 40 éves gépkocsivezetőt mintavételre előállították.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, a kábítószergyanús anyagot pedig lefoglalták.