Kábítószert fogyasztott, úgy vezetett

2020. 06. 11., cs - 06:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a 26 éves harkai férfit.

Sopron belterületén ellenőrizték a rendőrök egy Audi típusú gépkocsi vezetőjét 2020. június 10-én 14 óra körül. Az intézkedés alatt a sofőr zavartan viselkedett, ezért az egyenruhások átvizsgálták a férfi ruházatát és a gépkocsiját is. Ennek alkalmával az autó könyöklőjében egy zöld marihuána őrlőre, illetve abban kábítószergyanús anyagmaradványra bukkantak. A 26 éves harkai fiatalember a helyszínen elismerte, hogy korábban kábítószert fogyasztott, ezért őt elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók a járművezetőt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

2

 


Hírfolyam

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.

 

Drogériából lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.