Kaszával, baltával és tőrrel rongáltak
A három gyanúsított egy ráckevei szórakozóhelyen tört-zúzott. Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. József 18 éves, J. István 28 éves és J. Ferenc 39 éves ráckevei lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. szeptember 8-án a hajnali órákban megjelentek egy ráckevei szórakozóhelyen, ahová a biztonsági szolgálat munkatársai nem engedték be őket. Ekkor a felek vitába keveredtek egymással, amely dulakodássá fajult. Ezt követően a három helyi férfi baltával, kaszával és tőrrel a kezében tért vissza a szórakozóhelyre. A náluk lévő eszközökkel több berendezési tárgyat, poharat megrongáltak, valamint a hely tulajdonosát azzal fenyegették meg, hogy megölik.
A bejelentést követően a ráckevei rendőrök a helyszín közelében K. Józsefet és társait elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellenük- szabadlábon hagyásuk mellett- folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.