Kávézóba, pékségbe tört be

2024. 09. 25., sze - 10:00
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

A 22 éves férfi július 24-én hajnalban betörte egy egri kávézó ajtaját, majd a kasszából elvitte a pénzt. Az útja a szomszédos pékségbe vezetett, ahonnan először szintén a pénzt vette magához, majd távozás közben egy telefont és egy üdítőt is ellopott.

A rendőröknek pár órán belül sikerült azonosítaniuk, majd a városban elfogniuk F. Róbertet, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett, továbbá megtalálták nála a telefont, illetve a pénz egy részét is.

A nyomozó hatóság az eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.