Kegytárgyakat vitt el az egyik helyi templomból

2013. 11. 07., cs - 13:32
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a feltételezett elkövető.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai 2013. október 29-én elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a 46 éves helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az egyik szombathelyi plébániáról és templomból néhány tárgyat eltulajdonított.

 

A feltételezett elkövető 2013. október 21-én 17 óra 30 perc körüli időben az egyik helyi plébániára azzal az indokkal ment be, hogy a plébánost keresi, azonban amíg a sekrestyés az atyáért ment, a férfi egy mobiltelefonnal „kereket oldott”. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2013. október 17-ét megelőzően az egyik helyi templomból két alkalommal is különböző kegytárgyakat tulajdonított el, amelyeken később túl is adott. A feltételezett elkövető a gyanúsítottként történt kihallgatásakor a cselekmény elkövetését beismerte, jelenleg szabadlábon védekezik. A Rendőrség lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

 

A nyomozás során lefoglalt kegytárgyakat a Szombathelyi Rendőrkapitányság a templomnak visszaszolgáltatta.


Kapcsolódó oldalak