Kerékpárokat és kerékpáralkatrészeket tulajdonított el
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Budapest V. és VIII. kerületében összesen tizenkét alkalommal lopott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat egy 33 éves pándi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. november 24-én 8 óra 20 perc és 9 óra 30 perc közötti időben a Budapest VIII., Dologház utca és Kun utca sarkán egy lezárt kerékpár első kerekét eltulajdonította.
A nyomozás során a józsefvárosi rendőrök megállapították, hogy a férfi további tizenegy olyan bűncselekményt követett el, amely során bicikliket, első, illetve hátsó kerekeket és nyergeket lopott el Budapest V. és VIII. kerületében.
Egy nappal később egy járőr felismerte a 33 éves férfit a Budapest VIII., Korányi Sándor utcában, akinél ruházatátvizsgálása során két villáskulcsot találtak, amelyeket a nyomozók lefoglaltak.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte.
Vele szemben a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.