Kerékpárokat loptak, bíróság elé állnak

2015. 05. 22., p - 12:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a három gyanúsítottal szemben, akik Debrecenben négy kerékpárt tulajdonítottak el.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást F. Zoltán, V. Sándor és B. István ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. május 2-án 16 óra körüli időben egy férfi lelakatolta a kerékpárját az egyik Debrecen, Mikepércsi úti áruház bejárata mellett és bement a boltba vásárolni. Miközben a sértett az üzletben tartózkodott, addig a kerékpárhoz odament három férfi, akik közül ketten a bejáratot figyelték, míg társuk levágta a lakatot, majd a biciklivel együtt a helyszínről elmenekültek.

Amikor a sértett kijött az áruházból, nem találta a kerékpárját, ezért bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint leellenőrizték a környező utcákat. A járőrök a Mikepércsi út és Somlyai utca kereszteződésénél megállítottak és igazoltattak három férfit, akikre illett a kapott személyleírás.

A helyi lakosok a rendőrök kérdéseire összefüggéstelenül válaszoltak, majd beismerték, hogy ők lopták el a Mikepércsi úti áruház elől a kerékpárt, amit nem sokkal később eladtak.

A 47 éves F. Zoltánt, a 20 éves V. Sándort és a 19 éves B. Istvánt a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.  A nyomozók a helyi férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki.

A megalapozott gyanú szerint a terheltek 2015. április 25-e és május 2-a között összesen négy biciklit loptak el a Mikepércsi úti áruház kerékpártárolójából. 

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak