Kerékpáros balesetek Somogyban
Az elmúlt 1 hónap baleseti adatait vizsgálva megállapítható, hogy jelentős baleseti kockázatot jelentenek megyénkben a kerékpárral felelőtlenül, figyelmetlenül közlekedők.

Baté belterületén, 2013. július 19-én késő este S. István kerékpárral közlekedett a kerékpárúton. A Dózsa György utca és a Fő utca útkereszteződéséhez érve szabálytalanul kapcsolódott be a közúti forgalomba, nem biztosított elsőbbséget a szabályosan, a 61-es főútvonalon közlekedő személygépkocsi részére, melynek következtében összeütköztek. A baleset során a kerékpáros megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. S. Istvánnál felmerült az ittas vezetés gyanúja, ezért vele szemben vérmintavételre került sor. A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ittas járművezetés és közúti baleset okozása miatt indított eljárást.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. július 19-én este Kadarkút belterületén közlekedett egy asszony a kerékpárjával - a menetiránya szerinti bal oldalon – Hencse irányába, amikor a lejtőn áttért a menetiránya szerinti jobb oldalra és ott nekiütközött egy másik kerékpárosnak. A baleset következtében az asszony megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A másik kerékpáros nem sérült meg. A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 41 éves kadarkúti lakos ellen szabálysértési eljárást indított.
Az elmúlt 1 hónap baleseti adatait vizsgálva megállapítható, hogy jelentős baleseti kockázatot jelentenek megyénkben a kerékpárral felelőtlenül, figyelmetlenül közlekedők.
A baleseti adatokat 2013. június 1. és június 30. között megvizsgálva a személyi sérüléses közlekedési balesetek számának emelkedésében jelentős szerepet vállaltak a kerékpárosok.A tavalyi év hasonló időszakában 47 személyi sérüléses balesetből 13 esetben (27,65 %) volt kerékpárral közlekedő járművezető a baleset okozója,mely az idei évben a 55 balesetből 18 eset volt (32,73 %). Az adatokból következik, hogy szinte minden harmadik balesetet kerékpáros okozott. Az ittas állapotban okozott balesetek Somogy megyében javuló képet mutatnak, a bekövetkezett 55 balesetből 2 balesetet idézett elő ittas járművezető, aki kerékpárral közlekedett. Ezúton hívjuk fel a közlekedők figyelmét a kerékpárosok jelentette megnövekedett baleseti veszélyforrás jelentőségére, ami nem csak az ittasan kerékpározók, hanem a gyalogátkelőhelyet egyre gyakrabban kerékpárútnak gondoló felelőtlen közlekedők számlájára írható. Az a törekvésünk, hogy senki ne váljon közlekedési baleset áldozatává, kérünk mindenkit, hogy alkohol, illetve kábítószer hatása alatt kerüljék a járművezetést, járművel a közúti közlekedésben való részvételt.