Kerékpárost gázolt az autós
Két baleset történt az elmúlt 24 órában Tolna megyében.

Egy személygépkocsi közlekedett 2018. július 19-én este Őcsényben, a Szőlőhegy irányából a Fő utca felé. Haladása során a kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadási kötelezettségét, és kihajtott egy féktávolságon belül érkező kerékpáros elé. A nő elesett és az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett.
Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Tolna megyében a rendőrök az elmúlt 24 órában további egy baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kerékpárosok – mint a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A járművezetőknek az átlagosnál is nagyobb óvatossággal kell figyelniük rájuk.
A balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A gépkocsivezetők mellett a kerékpárosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság és észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne mérsékelhetőbb.
Balesetmentes közlekedést kíván a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság!