Kerti törpét loptak

2014. 08. 17., v - 07:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Csongrádi Rendőrkapitányság a két 19 éves tolvaj ellen.

A sértett tett bejelentést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014 áprilisában arról, hogy ismeretlen személyek ellopták az ingatlanának udvarán található két műkőből készült kerti szobrát.

A csongrádi rendőrök az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként 2014 júniusában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves Cs. Gergőt és D. Lórándot. A terheltek kihallgatásuk alkalmával elmondták a rendőröknek, hogy már korábban megtetszett nekik a két kerti dísztárgy és azért lopták el, mert saját albérletüket akarták azokkal díszesebbé tenni.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a gyanúsítottak ellen lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldik a Csongrádi Járási Ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.