Késsel fenyegetőzött a rabló
Kérésének késsel adott nyomatékot, majd egy italboltban fenyegetőzött a pásztói rabló, akit a rendőrök rövid időn belül elfogtak.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás és garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást F. Csaba 30 éves pásztói lakos ellen. A jelenlegi adatok alapján a gyanúsított 2013. július 15-én 21 óra 40 perckor pásztó belterületén egy 20 éves férfit és barátnőjét leszólítva, tőlük cigarettát kért. Miután kérését nem teljesítették, a nála lévő késsel a sértetteket megfenyegette és feléjük szúró mozdulatokat tett. Ezt követően a gyanúsított egy közeli italbolthoz ment, ahol hangoskodott és az ott tartózkodó vendégeket késsel fenyegette. A cselekmény következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 30 éves férfit elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottkénti kihallgatását követően a hatóság őrizetbe vette.