Késsel hadonászott a garázda
A 25 éves férfit rövid időn belül elfogták a salgótarjáni rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást O. Gábor 25 éves karancslapujtői lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint O. Gábor megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. július 28-án 20 óra körüli időben Karancslapujtő belterületén, az utcán előzetes szóváltást követően, a vele haragos viszonyban lévő 36 éves férfi felé egy kinyitható pengéjű késsel, több alkalommal szúró, illetve vágó mozdulatot tett. A sértettet ennek során egy alkalommal jobb vállán megvágta, ököllel arcon ütötte, majd a helyszínről elmenekült. A bántalmazás következtében a 36 éves férfi megsérült.
A rendőrök a 25 éves férfit a község belterületén, rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.