Késsel támadt és másnak adta ki magát

2014. 01. 05., v - 10:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlet és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Attila 47 éves dunakeszi lakos ellen. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a gyanúsított 2013. május 1-jén 18 óra körüli időben egy dunakeszi vendéglátóhelyen előzetes szóváltást követően egy késsel támadt vitapartnerére, melynek során a sértett egyik karját megvágta. A helyszínre kiérkező járőrök K. Attilát elfogták és a Dunakeszi Rendőrkapitányságra előállították. A 47 éves férfi a rendőri intézkedés során nem a saját adatait diktálta be, ezzel megvalósította a közokirat-hamisítás bűntettét.

Fentiek alapján K. Attilát a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak