Két baleset Nórád megyében
Az elmúlt napon két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 27 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2020. március 7-én a kora reggeli órákban Karancsalja belterületén, amikor egy őz ugrott az úttestre. A férfi az ütközést a fékezés ellenére nem tudta elkerülni. A balesetben nem sérült meg senki, a gépkocsiban anyagi kár keletkezett.
A rendőrök az elmúlt napon további egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak. A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség megválasztása. Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, illetve ismeretlen utakon a terep- és a természeti viszonyok alapján, vagy az út melletti területek beláthatósága alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.
Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton. Számítani kell egymás után több állat felbukkanására is.
Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is bekövetkezhet a baleset. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén erőteljesen fékezzen és használja a jármű hangjelzését. Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, és irányváltoztatást, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekszik. Ha mégis bekövetkezik a baleset, megállás után értesítse a rendőrséget.
… hogy mindenki hazaérjen!