Két rablás Zuglóban – az elkövetők rendőrkézen
Mindkét esetben néhány órán belül elfogták őket a rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat egy 14 és egy 15 éves budapesti fiúval szemben rablás bűntett kísérlet, míg B. Richárd 20 éves nyíregyházi lakossal szemben rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A két fiatalkorú 2016. május 12-én 13 óra 45 perc és 14 óra 30 perc között a Budapest XIV., Bánki Donát parkban odalépett egy szintén fiatalkorú fiúhoz, aki az egyikük osztálytársa volt. A sértettet lefogták, átkutatták a jobb zsebét és a telefonja átadására szólították fel. A hangos kiabálásra több járókelő is felfigyelt és a fiatalkorú sértett segítségére siettek, ezért az elkövetők értékszerzés nélkül elfutottak a helyszínről.
A zuglói rendőrök a 14 éves fiút 2016. május 12-én 17 óra 25 perckor a Budapest X., Kocka utcában, míg 15 éves társát néhány perccel később egy közeli villamosmegállóban fogták el a Budapest X., Maglódi úton.
Másnap reggel, 2016. május 13-án 7 óra 45 perckor B. Richárd a Budapest XIV., Kerepesi úton odalépett egy 16 éves fiúhoz, és arra hivatkozva, hogy sürgősen telefonálnia kell, megpróbálta elkérni tőle a mobiltelefonját. A sértett a kérésnek nem tett eleget, ezért a férfi kikapta kezéből a készüléket. Ezután megfenyegette őt, amennyiben megpróbálja visszaszerezni a telefonját, a zsebében lévő késsel megszúrja. A fiú – a fenyegetéstől megijedve – elfutott a helyszínről és értesítette a rendőrséget.
A rendőrök B. Richárdot rövid időn belül elfogták a Budapest X., Hős utcában.
A fiatalkorú elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki a zuglói rendőrök, a további eljárás velük szemben szabadlábon hagyásuk mellett folyik, míg B. Richárd előzetes letartóztatásának indítványozására – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek.