Kétszer is betört egy füzesabonyi házba
A nyomozók befejezték a helybeli fiatalember ellen indított vizsgálatot.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály lopás bűntett miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.
A 26 éves férfi február 26–28. között bejutott egy családi ház melléképületébe, majd onnan egy sarokcsiszolót, illetve 40-50 rézalkatrészt vitt el. Néhány nappal később újra visszatért az udvarba, és az ott álló autó utasteréből egy másik sarokcsiszolót, illetve egy munkalámpát lopott el.
A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható B. Dánielt, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az elvitt értékek nagy részét már eladta.
A nyomozó hatóság befejezte az eljárást, és az iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.