Kétszer támadt a sértettre

2016. 11. 27., v - 08:18
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 24 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rétsági rendőrök.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. E. 24 éves nézsai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2016. november 26-án 21 óra 30 perc körüli időben egy nézsai vendéglátóhely udvarán - korábbi nézeteltérés miatt - arcon ütötte ismerősét, melynek következtében a sértett a földre esett. A 24 éves férfi ezt követően a földön fekvő sértett mellkasára térdelt, majd a ruházatánál fogva megrángatta, és a földön húzta, végül elengedte. Röviddel ez után M. E. - a szórakozóhely előtti területen - újra rátámadt a sértettre, egy alkalommal a fején megütötte, aki a bántalmazás következtében ismét a földre esett és megsérült.

A rendőrök a végrehajtott adatgyűjtés alapján beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves nézsai férfit, akit a Rétsági Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak