Kétszer tértek vissza
A két fiatalkorú ellen vádemelés javaslatával zárták le az eljárást a rétsági nyomozók.

A Rétsági Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves szátoki fiú és 16 éves nőtincsi társa ellen,
A nyomozás adatai alapján 2016. május 16-án 12 óra körül egy nőtincsi családi ház ajtaját a 16 éves fiú a nála lévő feszítővassal megkísérelte kifeszíteni, miközben 17 éves társa figyelt. Az ajtót annak érdekében, hogy onnan motorfűrészt tulajdonítsanak el befeszítették, de a sértett testvére, a cselekményük közben megzavarta őket, ezért a helyszínről elmenekültek. Ezt követően még aznap este 20 óra 30 perc körül ismételten visszatértek a helyszínre és megkíséreltek az épületbe bejutni, miután nem sikerült, a helyszínről elmenekültek. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két fiatalkorút rövid időn belül elfogták és előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.
A hatóság az eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.