Ketten haltak meg a balesetben.

2014. 01. 08., sze - 14:12
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 55 éves budapesti férfi ellen.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. József 55 éves budapesti lakos ellen.

 

A nyomozás során beszerzett adatok szerint a gyanúsított 2013. szeptember 18-án 6 óra 30 perckor Domony lakott területén kívül a 3-as számú főúton közlekedett személygépkocsival Gödöllő felől Aszód irányába, amikor áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy vele szemben közlekedő autóval. A baleset következtében a szabályosan közlekedő személygépkocsi 35 éves és 17 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. További 4 személyt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A balesetet okozó jármű vezetőjét, D. Józsefet a Gödöllői Rendőrkapitányságon 2013. október 24-én gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene- szabadlábon hagyása mellett- folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak