Ketten is engedély nélkül vezettek – őrizetbe vették őket

2022. 10. 12., sze - 07:37
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett Szombathelyen. A Vas megyei rendőrök tizenöt balesetnél helyszíneltek az elmúlt 24 órában.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022 október 11-én 5 óra és 2022. október 12-én 5 óra közötti időben egy, súlyos és kettő, könnyű személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink tizenkettő anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

A közúti ellenőrzések során kettő olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Vas megyei rendőrök, akik úgy közlekedtek járművükkel, hogy nem rendelkeztek vezetői engedéllyel. Egy segédmotor-kerékpáros Kőszegen, egy autós pedig Merseváton közlekedett vezetői engedély nélkül. A két férfit az egyenruhások az illetékes rendőrkapitányságokra előállították és velük szemben – őrizetbe vételük mellett – engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek.

Egy helyi sofőrt vontak intézkedés alá a szombathelyi rendőrök, aki egy áruház melletti parkolóban közlekedett autójával. Az igazoltatás során megállapították, hogy a férfit a Szombathelyi Járásbíróság engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt jogerősen eltiltotta a járművezetéstől. A 26 éves gépkocsivezetőt előállították és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.