Ketten sérültek súlyosan

2020. 12. 31., cs - 11:44
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 24 éves nő közlekedett 2020. december 30-án 15 óra 30 perc körüli időben személyautójával a 6533-as úton Zomba irányából Bonyhád irányába, amikor egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott és összeütközött a szemből érkező személygépkocsival. A balesetben az utóbbi jármű vezetője és jobb első utasa súlyos sérüléseket szenvedett, biztonsági övet egyikük sem használt.

A megye útjain további négy anyagi káros baleset történt.

A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve veszünk részt a közlekedésben.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv használatának lakott területen belül és kívül egyaránt nagy szerepe van. A bekövetkezett baleseteknél kerülnek előtérbe a passzív, másodlagos műszaki biztonsági tényezők, úgymint a biztonsági öv, a fejtámasz, a biztonsági gyermekülés. Szerepük a sérülések következményeinek csökkentésében jelentős. Baleset esetén növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit, nem ritkán megóvják őket a sérülésektől is.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak