Kifosztás és lopás miatt felelhet

2023. 02. 20., h - 13:16
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 35 éves férfi utcán sétáló idős emberek nyakából tépte ki az aranyláncot Dunaújvárosban. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai alapján M. Sándor 2022. augusztus 3. és augusztus 16. közötti időszakban Dunaújváros területén több nyugdíjas ember sérelmére követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A dunaújvárosi férfi módszere az volt, hogy az utcán követte kiszemelt áldozatait, majd az idős emberek mellé lépett, és a nyakukban lévő láncot kiszakította, majd elfutott vele. A férfi a zsákmányolt ékszereket rögtön ezután budapesti és dunaújvárosi zálogházakban adta le.

A dunaújvárosi nyomozók a sértettek bejelentései alapján azonnal kiterjedt adatgyűjtésbe, valamint tanúkutatásba kezdtek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították és 2022. augusztus 16-án délután otthona közelében el is fogták az elkövetőt.  A 35 éves férfit még aznap este - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melynek során részletes beismerő vallomást tett.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a háromrendbeli kifosztás bűntett, továbbá lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás nyomozati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat a napokban megküldték a Dunaújvárosi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.