Kihasználta a sértett figyelmetlenségét

2015. 12. 08., k - 08:58
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a gyöngyösi nőt, aki a gyanú szerint az üzletből lopta el egy férfi táskáját.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 34 éves helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján I. Renáta 2015. december 7-én 10 óra 15 perc körüli időben bement egy gyöngyösi üzletbe, ahol elterelte a tulajdonosnak a figyelmét és eközben eltulajdonította a pult mögött elhelyezett táskáját, melyben pénztárcáját, személyes iratait és készpénzét tartotta.

Miután a férfi észrevette a lopást, értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező járőrök az adatgyűjtés során azonosították a gyöngyösi nőt, akit a bejelentés napján kora délután fogtak el a város egyik áruházában, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A rendőrök a nő ruházatának átvizsgálásakor megtalálták nála a sértett iratait, pénztárcáját, a készpénz egy részét, valamint egy gépjármű indítókulcsát. I. Renáta gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy a hiányzó pénzből gépkocsit vásárolt, melyet a nyomozók lefoglaltak.

Vele szemben a további eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.