Kis híján tragédia lett a motorozásból
Kétkerekűkkel történt közlekedési balesetben ketten sérültek meg.

A 14-es számú főúton négy szlovák motor közlekedett Győr felől Vámosszabadi irányába 2022. június 18-án 19 óra 55 perc körül. A főút 5. kilométerszelvényben, Sárás magasságában egy személygépkocsi előzésébe kezdett az egyik motort vezető, 44 éves szlovák férfi, aki feltehetően nem volt tekintettel a forgalmi viszonyokra érintőlegesen neki ütközött az előtte haladó motoros társának. Az elől haladó 34 éves szlovák sofőr a motorkerékpárjával elborulva a menetiránya szerinti bal füves padkán álló oszlopnak ütközött, és megpördülve bal oldalával az árokba vágódott.
A baleset okozó motoros az ütközés során elvesztette járműje felett az irányítás. A sofőr tovább sodródott, megcsúszva a motorral érintőlegesen a 36 éves szlovák személy által vezetett, és a 34 éves szlovák férfi motorkerékpárjának is neki ütközött.
A három ütközés után a 44 éves sofőr motorkerékpárjával a menetiránya szerinti jobb oldali füves árokba csapódott, és ott teljes terjedelmében kiégett. A balesetet okozó jármű vezetője és annak női utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a motorosok figyelmét arra, hogy:
- Megfontoltan, körültekintően, a közúti közlekedési szabályok betartásával motorozzanak!
- Kizárólag kifogástalan műszaki állapotban lévő járművel közlekedjenek!
- Vezetés közben mindig viseljenek megfelelő védőfelszerelést!
- Közlekedjenek az út- látási- és időjárási viszonyoknak megfelelő sebességgel!
- Fontos tudni, hogy a helyes követési távolság betartása akár életet menthet!
…hogy mindenki hazaérjen!