Kitépték az áruvédelmi eszközt
Két nő egy salgótarjáni áruházból kísérelt meg ruhaneműt eltulajdonítani.
A rendőrségre érkezett bejelentés 2016. november 15-én 17 óra 29 perckor, miszerint az egyik salgótarjáni ruházati áruházban lopás történt. A járőrök a helyszínen visszatartott 24 és 20 éves nőt elfogták, akik a jelenlegi adatok szerint a bejelentést megelőzően az üzletben egy ruhaneműről a náluk lévő szerszámmal megkísérelték levágni az áruvédelmi eszközt. Ez nem sikerült, ezért a 20 éves lány azt abból kézzel kitépte, majd táskájába tette és a pénztár mellett fizetés nélkül elhaladva megkíséreltek a boltból távozni. Cselekményüket a dolgozók észlelték és a rendőrök kiérkezéséig a két nőt a helyszínen visszatartották.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított F. Mónika és K. Klaudia bátonyterenyei lakosokat a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.