Kókuszrudat és kekszet lopott

2015. 04. 11., szo - 07:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csongrád egyik fagylaltozójába tört be egy helyi lakos 2015. április 8-án a reggeli órákban.

A megalapozott gyanú szerint a 24 éves B. Roland hazafelé tartott, amikor a fagyizóhoz érve benézett annak ablakán, és az ott lévő két doboz kekszet, valamint egyéb édességet látva úgy döntött, hogy ellopja azokat. A férfi egy téglával betörte az üzlet üvegét és több doboznyi édességet tulajdonított el.

A helyszínre kiérkező rendőrök az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a bejelentéstől számított néhány órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát, akit lakásából előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra. B. Roland kihallgatásakor részletes vallomást tett, továbbá egy korábbi bűncselekmény elkövetését is beismerte. Elmondta, hogy 2015. március 24-én a helyi buszállomás kerékpártárolójából eltulajdonított egy biciklit, amit 2000 forintért továbbértékesített.

A csongrádi rendőrök lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást B. Roland ellen.


Kapcsolódó oldalak