Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az egyenruhások két személyt fogtak el, kilenc főt állítottak elő, és három ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek.
A Komáromi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 5-én délután Nagyigmándon, a József Attila utcában ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az egyenruhások megállapították, hogy a járművet ideiglenesen kivonták a forgalomból, valamint a sofőrt a Tatai Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta, A 25 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt, a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették. Ellene szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.