Komárom-Esztergom Megyei összesítő

2022. 05. 20., p - 07:02
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások három személyt fogtak el és két főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály rendőrei 2022 május 19-én délután az M1-es autópályán állítottak meg egy rendszámtábla nélkül közlekedő személygépkocsit.  A járművet egy cseh honosságú 25 éves férfi vezette. A sofőr először közölte, hogy ellopták a rendszámtáblákat, azonban feljelentést nem tett. A járőröknek  ez gyanús volt, így felajánlották segítségüket, hogy a kapitányságon feljelentést tudjon tenni. A járművezető bevallotta, hogy a rendszámtáblákat ő maga szerelte le, majd az elrejtett hatósági jelzéseket bemutatta. Az elkövetőt a rendőrök előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének elkövetése miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ki ismeri fel?

A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához.

 

Kétkerekűt lopott

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki eltulajdonított Szegeden egy biciklit.

 

Elfogták

Többrendbeli kifosztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon egy helyi lakossal szemben.

 

Remekeltek

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a 2. helyen végzett az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságon. Kollégáink ezzel a sikerrel jogot nyertek a Belügyminisztérium szervei részére szervezett tornán való részvételre is.

 

Közösen ellenőriztek

A kunszentmiklósi rendőrök a közlekedési hatóság közreműködésével nézték át az autókat.

 

Büszkélkedünk

Pest vármegyei közlekedésrendész kollégáink dobogóra álltak az országos versenyen.