Komárom-Esztergom megyei összesítő

2022. 07. 31., v - 08:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és tizenhárom anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások hét személyt fogtak el és hatot állítottak elő, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A komáromi rendőrök július 30-án 16 óra 17 perckor Dunaalmáson ellenőriztek egy gépkocsit és annak 30 éves vezetőjét. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű műszaki érvényessége több mint két hónapja lejárt, a sofőrt a Tatabányai Járásbíróság 2021. január 17-től egy évre a járművezetéstől eltiltott. A dunaalmási lakost a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták az eltiltás vonatkozásában, továbbá ellene szabálysértési eljárást is indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.