Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök három személyt fogtak el és két főt állítottak elő. Biztonsági intézkedésre egy esetben került sor. Az egyenruhások egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
A helyi járőrök Tatabányán állítottak meg egy személygépkocsit 2019. október 11-én hajnalban. A rendőrök ellenőrizték a jármű iratait és az autóban ülő személyeket. Ekkor derült ki, hogy egyikük, egy 30 éves olaszi férfi ellen több elfogatóparancs van érvényben. A körözött személyt a Fővárosi Törvényszék kereste garázdaság vétség, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig csalás bűntett elkövetése miatt. Emellett a Budapest XIII. Kerületi Rendőrkapitányság körözte közbizalom elleni bűncselekmény elkövetése miatt, a németországi hatóságok pedig tartózkodási helyének megállapítását rendelték el. A férfit a járőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.