Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök hat személyt fogtak el, nyolc főt állítottak elő és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre négy esetben került sor.
A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei 2019. december 21-én éjszaka a Tatabánya és Környe közötti útszakaszon megállítottak egy személygépkocsival közlekedő verebi lakost. Az intézkedés során alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a sofőrt további mintavétel céljából a rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. Az iratok ellenőrzése során az is kiderült, hogy a 41 éves férfit a Székesfehérvári Járásbíróság a vezetéstől eltiltotta, ezért őrizetbe vették. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak, és 72 órán belül, gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.