Komárom-Esztergom Vármegyei összesítő

2023. 02. 03., p - 07:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások négy személyt fogtak el és hat főt állítottak elő, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.

A kisbéri rendőrök 2023. február 2-án körözési akciót hajtottak végre, mely során elfogták T. Csabát, aki ellen a Komáromi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt. A helyi lakost az egyenruhások bíróság elé állították, ahol a bíró az elkövető előzetes letartóztatásba helyezése mellett döntött.

Szintén ezen a napon a rendőrségre anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A kiérkező helyszínelő megállapította, hogy egy Opel típusú járművet vezető személy Lábatlanon az Öreghegyi úton közlekedett a Petőfi Sándor utca irányából, a Kálvária utca irányába. Haladása során ittassága miatt a járművel nem jobbra tartva közlekedett, így az általa vezetett személygépkocsi bal oldali visszapillantó tükrével érintőlegesen nekiütközött két szemből érkező autónak. Az ütközés során személyi sérülés nem történt. Az okmányok ellenőrzéskor kiderült, hogy a balesetet okozó sofőr ittassága mellett, még vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A helyi járőrök a 62 éves férfit előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ellene szabálysértési-, illetve büntetőeljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.