Komárom-Esztergom vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az egyenruhások egy személyt fogtak el és hat főt állítottak el, valamint kettő ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés két esetben történt.
A helyi rendőrök Dunaalmáson, a Szőlősor úton állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2023. április 13-án délelőtt. Az iratok ellenőrzésekor kiderült, hogy a sofőr érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív lett, így őt az egyenruhások előállították a Tatai Rendőrkapitányságra mintavétel céljából. A kifújt érték alapján a 62 éves neszmélyi lakossal szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.
A rendőri intézkedést követően a járművezető tovább italozott, majd nem tanulva hibájából ismét kocsiba ült. Sőt ekkor már a biztonsági övét sem használta, így ezen szabályszegés miatt közigazgatási bírsággal sújtották. Az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárás indult ellene.