Körözték az eltiltás alatt vezető férfit

2023. 08. 31., cs - 09:38
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előállították a sofőrt a vasi egyenruhások, majd büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben.

Egy 21 éves gépkocsivezetőt igazoltattak a vasi egyenruhások tegnap, a reggeli órákban Bucsu térségében. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőrt körözik, továbbá a Gödöllői Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől. A férfit a rendőrök előállították, továbbá meghallgatását követően vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Vas vármegyében az elmúlt 24 órában egy, súlyos sérüléssel járó, valamint három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Főkapitányságra.

Súlyos sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök tegnap, az esti órákban, a 87-es számú főúton. Egy szombathelyi férfi személygépkocsival közlekedett a főúton, amikor haladása során az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a Repülők útjára. A Repülők útja felől közlekedő, szintén kanyarodást végző motoros annak érdekében, hogy az ütközést elkerülje, a motort az oldalára döntötte, és az úttestre esett. A balesetben a kétkerekűvel közlekedő férfi súlyosan megsérült. A balesetet büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat, kereszteződésekben különösen legyenek óvatosak! Ha tábla nem kötelez megállásra, de ez szükséges ahhoz, hogy alaposan körül tudjanak nézni és szükség esetén eleget tudjanak tenni elsőbbségadási kötelezettségüknek, akkor lassítás helyett inkább álljanak meg!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.

 

Rendőrök a villamosokon és a buszokon

A budapesti rendőrök több embert elfogtak, hármat előállítottak, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték a 4-es, 6-os, az 1-es villamosokat és a 151-es autóbuszokat.