Közlekedési baleset Egyházasrádóc térségében

2014. 11. 09., v - 08:39
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árokba csapódott a személygépkocsi.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, félpályás forgalomkorlátozás mellett helyszíneltek a rendőrök a 86-os számú főútvonalon, az Egyházasrádóc térségében történt közlekedési balesetnél 2014. november 8-án. A helyszíni szemle során megállapították, hogy egy balogunyomi férfi, egy Peugeot Expert típusú járművel Egyházasrádóc felől Körmend irányába közlekedett. A főút 58-as kilométerszelvényénél az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, miközben figyelmen kívül hagyta, hogy a mögötte közlekedő személygépkocsi már megkezdte a kisbusz előzését. A balogunyomi férfi visszarántotta a kormányt, de a mögötte közlekedő Renault Clio vezetője a fékezést követően elveszítette uralmát a járműve felett és a menetiránya szerinti jobb oldali árokba csapódva állt meg. Az elsődleges orvosi vélemények szerint a baleset következtében a személygépkocsi vezetője könnyű, míg utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A Körmendi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak