Közlekedési baleset Sárvár térségében

2014. 11. 15., szo - 08:39
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás fogalomkorlátozás mellett helyszíneltek a rendőrök.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, közlekedési baleset történt a 88-as számú főútvonalon, a rábasömjéni leágazónál 2014. november 14-én. A helyszíni szemle során megállapították, hogy egy rábapatyi nő személygépkocsijával Sárvár felől Rábasömjén irányába közlekedett. A 88-as számú főútvonal kereszteződéséhez érve feltehetően a közúti jelzőtábla jelzését figyelmen kívül hagyva behajtott a kereszteződésbe, ahol egy Szombathely felől érkező motorkerékpárral ütközött. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemények szerint mindkét járművezető súlyos sérüléseket szenvedett. A Sárvári Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak