Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július 12-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Mezőkövesden közlekedett 2017. július 12-én 16 óra 45 perckor egy férfi egy Opel típusú személygépkocsival és a hozzá kapcsolt utánfutóval. A sofőr egy kereszteződésben figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát és összeütközött egy szabályosan közlekedő kerékpárossal. A kerékpárosnak a baleset következtében könnyű sérülése keletkezett.
Ormosbányán, a Jószerencsét úton közlekedett 2017. július 12-én egy Opel típusú személygépjármű. Az úttest mentén egy asszony haladt gyalogosan, aki körültekintés nélkül át akart hirtelen szaladni a túloldalra és a sofőr elütötte a nőt. A gyalogost súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.
A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tizenkettő esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.
A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a KRESZ szabályait mindenkor tartsák be a balesetek elkerülése érdekében.
Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!