Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2017. 07. 18., k - 08:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július 17-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

Gesztelyben, a Petőfi Sándor utcában 8 óra 20 perc körül haladt egy motoros, amikor a jármű az úttesten szétszóródott termény miatt megcsúszott. A motoros a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett.

 

Ózdon, a Bolyki főúton 14 óra 30 perc körül egy motoros kanyarodása közben kicsúszott és elesett. A jármű vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Miskolcon, az Árpád úton18 óra körül egy személygépkocsi vezetője a megengedett sebességnél gyorsabban haladt, majd a kijelölt gyalogátkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget egy nőnek. A gyalogost súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

 

 

A fenti eseten túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset nyolc esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

 

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, gépjárművük sebességét a mindenkori időjárási és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg.

 

Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!


Kapcsolódó oldalak