Közlekedési balesetek Vas megyében
Több közlekedési baleset is történt a csúszós utak miatt.
A 8627-es számú úton, Kőszeg és Horvátzsidány között helyszíneltek a rendőrök 2013. december 23-án. Egy férfi személygépkocsijával Kőszeg felől Horvátzsidány irányába közlekedett 13 óra 22 perc körüli időben. Haladása során feltehetően a nedves úton megcsúszott járművével és az árokba sodródva, egy fának ütközve állt meg. A járművezetővel szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
Röviddel az előző jelzést követően érkezett a bejelentés, miszerint Nemesrempehollós és Egyházashollós között közlekedési baleset történt 2013. december 23-án. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy egy férfi személygépkocsijával a 8705-ös számú út 1+720-as kilométerszelvényénél haladása során a nedves úton megcsúszott, az útpadkára hajtott és végül egy fának ütközve állt meg.
A balesetek körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
A nedves, helyenként csúszós útszakaszok nagymértékben befolyásolhatják a haladást. A párás, ködös időben számítani kell arra, hogy az autó megcsúszik és ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy minden esetben az útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek!