Közlekedési összefoglaló

2026. 11. 02., h - 10:14
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Tolna megye útjairól az elmúlt hétvégén 14 közlekedési balesetről érkezett bejelentés, három esetben személyi sérülés is történt.

Vasárnap késő délután Tolnán haladt egy autós, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban az M6-os autópályára felvezető úton megcsúszott járművével és az M6-os autópályára sodródott, ahol a szalagkorlátnak, majd a Pécs felől Budapest felé közlekedő autónak ütközött. A balesetben az okozó jármű vezetője és utasa könnyebben, míg a vétlen jármű egyik utasa súlyos sérülést szenvedett.

kép

Pénteken éjfél előtt pár perccel Kaposvár irányából Dalmand felé halad egy személygépkocsi, amikor a sofőr Dombóvár belterületén elvesztette uralmát járműve felett és a menetirány szerinti baloldalon lehajtott az útról, majd egy oszlopnak ütközött. A balesetben a sofőr könnyebben megsérült. A sofőr ittas volt, ezért a vezetői engedélyét az egyenruhások elvették. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy vezetői engedélye már le is járt, illetve a jármű ideiglenesen ki volt már vonva a forgalomból, ezért büntető- és szabályértési feljelentés indult a férfi ellen.

kép

Szombaton reggel Dunaföldvár közigazgatási területén az M6-os autópálya bal pályatestjén közlekedett egy autós Pécs felől Budapest felé, amikor az előtte, vele azonos irányba közlekedő autós előzésébe kezdett, azonban nem tartott megfelelő oldaltávolságot és érintőlegesen nekiütközött. Ennek következtében a vétlen jármű a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd megpördült és végül a haladó és a leállósáv között megállt. A balesetben a vétlen autó vezetője és utasa könnyebben sérült.

kép

Az anyagi káros balesetek között volt vaddal ütközés, elsőbbség meg nem adása, figyelmetlenség miatt bekövetkezett baleset is. Egy-egy esetben a kikerülési- és előzési szabályok megsértése, illetve az ittasság volt a baleseti ok.  A 611-es számú főúton Dombóvár irányából Kaposszekcső irányába haladó autós ittassága miatt áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol a szalagkorlátnak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt. Az ittas sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a vezetés előtt még nyugtatót is vett be. A nőt a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra. Ellene az ittas járművezetés miatt büntető feljelentést tettek, az engedély nélküli járművezetés miatt őrizetbevétele mellett, külön szabálysértési eljárás is indult.

Továbbra is kérjük, hogy a közlekedési szabályokat tartsák be! Csak vezetésre alkalmas állapotban üljenek a volán mögé és mindig az út-, a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedjenek!

 

 …hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak