Közlekedési összefoglaló Tolnából

2023. 05. 17., sze - 08:05
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna vármegye útjain május 16-án egy súlyos sérüléses, egy könnyű sérüléssel járó, továbbá két anyagi káros baleset történt.

kép

Kedden délután 18 óra 5 perc körüli időben Tamási, Szarkahegy utcában történt egy súlyos sérüléssel végződő baleset. Egy 30 éves helyi férfi közlekedett autóval az Erdősor utca irányából a Fő utca irányába. Haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, így a bal oldalon letért az úttestről, ahol két kukának, egy fának, valamint egy, ott szabályosan parkoló kocsinak ütközött. A sofőr nem használta a biztonsági övet, a balesetben súlyosan megsérült. Igazoltatása során kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

kép

 

Este fél kilenc körüli időben Ozorán történt egy sérüléses baleset.  A Szabadság téren közlekedett autóval egy 20 éves helyi férfi a Mártírok utca irányából a Vas Gereben utca irányába. Haladása során a vizes útburkolaton megcsúszott és egy épület falának, valamint kő támfalának ütközött. A baleset során a járműben jobb első ülésen utazó 23 éves helyi férfi könnyebben megsérült. Sem a sofőr, sem utasa nem használta a biztonsági övet.

kép

Szekszárdon egy 19 éves helyi férfi közlekedett autóval reggel fél nyolc körül a Páskum utca irányából, a Mátyás Király utca irányába. A Mátyás Király utca és a Páskum utca útkereszteződéséhez érve fékezett, de - mivel a sebességét nem megfelelően választotta meg, - a vizes felületű úttesten megcsúszott, majd az útkereszteződéssel szemben lévő ingatlan kapubejáró híd peremének ütközött, majd az ingatlan kerítésének csapódott, és ott a bal oldalára dőlve állt meg. A kocsiban egyedül utazó sofőr használta a biztonsági övet, a balesetben nem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett.

kép

Szedresben egy parkolói koccanás történt. Egy figyelmetlen sofőr nem megfelelően rögzítette a leparkolt teherautóját, így az a lejtős úton elgurult és egy szabályosan parkoló kocsi lökhárítójának ütközött, a járművekben anyagi kár keletkezett.

Kedden a kollégák az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán igazoltatták egy teherautó 74 éves tápiószecsői sofőrjét, akinél a szonda pozitív értéket mutatott. A mért érték alapján közigazgatási bírsággal sújtották.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.