Közlekedési összefoglaló Tolnából
Az elmúlt 72 órában összesen négy balesetről érkezett bejelentés.
Kollégáink négy közlekedési balesetnél intézkedtek, melyből egy végződött könnyű sérüléssel.
Január 30-án a délelőtti órákban Dunaföldváron haladt egy autó, amikor a sofőr egy kereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő biciklisnek és elütötte. A balesetben a kerékpáros nő könnyebben megsérült.
Szintén pénteken egy autó nem adott elsőbbséget Szekszárdon az egyik kereszteződésben szabályosan haladó tanulóvezetőnek és nekiment. A balesetben személyi sérülés nem, csak anyagi kár keletkezett.
Szombaton délelőtt szintén Szekszárdon a pakolóból történő kiállás során egy autós a mögötte szabályosan közlekedő autónak nekiütközött. Ebben a balesetben sem sérült meg senki.
Szintén szombaton a délelőtti órákban az M6-os autópályán nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett egy teherautó Pécs irányából Budapest felé, ezért az úttestről letért és a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak érintőlegesen nekiütközött. A sofőr adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott.
Az elmúlt három napban kollégáink három ittas sofőrrel szemben intézkedtek, a mért értékek alapján egy esetben közigazgatási bírságot szabtak ki, a másik két sofőrrel szemben bűntetőfeljelentést tettek.
Ismételten felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy az időjárási körülményekhez igazodva és kizárólag vezetésre alkalmas állapotban vegyenek részt a forgalomban!
...hogy mindenki hazaérjen!