Közlekedett a család

2014. 09. 19., p - 11:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság már harmadik alkalommal hirdette meg a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatát.

A megyei fordulókat követően az országos vetélkedőt 2014. szeptember 13-án tartották, a Zsámbék melletti Drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban. A döntőn a megyék „legjobb” családjai mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat.

A vetélkedősorozat célja volt, hogy minden közlekedő - gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelemben tartsa a biztonságos, balesetmentes közlekedés fontosságát, valamint előtérbe helyezze a szülői, példamutató magatartást.

 

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyénket a miskolci Szopkó család képviselte, és az előkelő V. helyezést érték el az országos megmérettetésen. A versenyt követően többek között elmondták, hogy nagyon örülnek az eredményüknek, amely további erőt adott nekik ahhoz, hogy jövőre ismét versenybe szálljanak, de már az első helyezésért.

 

 

Az idén a fődíjat, egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsit a heves megyei Péter család vihette haza.


Hírfolyam

 

Kristályt terjesztett

Gépjárműellenőrzés során utastársa alsónadrágjából került elő annak a dílernek a kábítószere, aki többek között fiatalkorúaknak adott el drogot Mohácson.