Közös gyakorlat a Balatonon - fotókkal, videóval
Egy szimulált gyakorlat alkalmával figyelhették meg a sajtó képviselői a mentést végző szervek munkáját.
A Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siófoki Hivatásos Tűzoltó - Parancsnokságának, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendőreinek és a Siófoki Mentőszolgálat munkatársainak együttműködésével 2017. április 5-én közös védelmi gyakorlatot tartottak Siófokon.
A gyakorlat során a Badacsony katamarán fedélzetén tűz keletkezett, amelynek kezelésére a hajó személyzete megtette a szükséges intézkedéseket, valamint értesítették a mentéssel érintett szerveket. A vízirendőrök hajóikkal a helyszínre, illetve a Siófoki Mólóhoz vonultak, ahol járműveik fedélzetére csatlakoztak a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai, akiket a rendőrök a katamaránhoz szállítottak.
A tűzoltók a hajón tartózkodó személyeket egy másik – a Szent Miklós - hajóra mentették, ezzel párhuzamosan megkezdték az oltási munkálatokat. A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket ellátták, a vízirendőrök a hajó körüli vízterületet biztosították, valamint a katamaránról időközben a vízbe ugró embereket kimentették, majd szolgálati kisgéphajóikkal a kikötőbe kísérték a mentőhajót.
A gyakorlatot a sajtó képviselői a mentőhajó fedélzetéről rögzíthették, képet kapva a szakszerű, gyors, rugalmas mentésben résztvevő szervek tevékenységéről és együttműködéséről.