Közös képzési nap
Rendőrök és polgárőrök egész napos elméleti és gyakorlati foglalkozást tartottak Kiskunmajsán.

A kiskunmajsai rendőrök a járási polgárőrökkel közösen idén Kiskunmajsán rendeztek képzési napot. A programot a polgárőrök koordinátora, Bera Tamás nyitotta meg, aki a közös munkában rejlő lehetőségekről beszélt.
Baleset- és bűnmegelőzési témában Birtalan Róbert őrnagy, a Kiskunmajsai Rendőrőrs Rendészeti Alosztályának vezetője tartott előadást.
Ezután következett Szűcs Judit gyakorlati foglalkozása. Az iskolai védőnő elsősegélynyújtó és életmentő gyakorlatokat mutatott be a résztvevőknek, amiket a vállalkozó szelleműek egymások, illetve a próbababán kipróbáltak.
A rendezvényt Varga Ottó főtörzsőrmester intézkedéstaktikai képzése zárt. A kiképző többek között bemutatta a járőrtárs biztosításának módját és a ruházatátvizsgálást. Szó esett az eltűnt személyek keresése során alkalmazott terepkutatásról, valamint a közlekedésrendészeti ellenőrzésekről.
Az előadók úgy alakították ki a foglalkozások tematikáját, hogy a résztvevők a megszerzett elméleti és gyakorlati tudás a közös szolgálatellátás során hasznosíthassák.