Közösen versenyeztek
Negyedik alkalommal – ezúttal a dunakömlődi NO-VA tónál – szervezték meg a hagyományos vetélkedést.
A Tolna Megyei Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoport 2020. június 26-án horgászversenyt szervezett, melyen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat versenyzői képviseltették magukat. A jó hangulatú rendezvényen 18 horgász indult, közöttük városi rendőrkapitányok is.
A megmérettetést a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója, Zsiga Péter rendőr százados nyerte. Második Kovács Béla lett, míg a harmadik helyen Zsiga László végzett. A legnagyobb súlyú halat – egy 7,7 kilogrammos pontyot – Izsák László rendőr alezredes fogta ki, aki ezért különdíjban is részesült.

A versenyzők a négyórás versenyen 13 dekagramm híján 100 kiló halat fogtak. A résztvevők a napot egy kötetlen beszélgetéssel és egy közösen elfogyasztott ebéddel zárták.
