Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett

2015. 11. 10., k - 07:13
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak két káli fiatalkorúval szemben.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két 14 éves káli fiú ellen.

A nyomozás adatai alapján a fiatalok 2015. október 30-án 15 óra körüli időben Kál közelében, az M3 autópálya egyik felüljáróról műanyag darabokat és köveket dobáltak az úttestre. Ezen cselekményükkel balesetet, sérülést nem okoztak, azonban veszélyeztették a közlekedés biztonságát.

A bejelentést követően a település körzeti megbízottja azonnal a helyszínre ment, de ott nem talált senkit.  Az egyenruhás az adatgyűjtést követően Kál belterületén igazoltatott négy, kerékpárral közlekedő fiút, akik közül ketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök a 14 éves fiúkat előállították a rendőrkapitányságra, ahol törvényes képviselőjük jelenlétében kihallgatták őket.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2015. november 9-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az Egri Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak