Kukát borogattak-befejezett nyomozás
Egy szolgálaton kívüli rendőr észlelte a bűncselekményt.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Tamás László 20 éves, B. János 20 éves, K. Péter 18 éves, G. Máté 20 éves, valamint T. Ádám 19 éves dunakeszi lakosok ellen.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli ügyeletese kért segítséget 2013. október 23-án 23 óra körüli időben, miután Dunakeszi- Gyártelep vasútállomás peronján várakozva arra lett figyelmes, hogy fiatalok hangosan kiabálnak, az egyik szemeteskukát összetörték és annak tartalmát a sínekre dobálták. Ekkor a rendőr szolgálatba helyezte magát és intézkedést kezdeményezett az öt fiatallal szemben.
G. Tamás Lászlót és négy társát a Dunakeszi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ellenük folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.