Kukoricát lopott
Homokszentgyörgy külterületéről szedte a terményt a helyi férfi.
A Barcsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy homokszentgyörgyi lakos ellen.
A körzeti megbízottak tudomására jutott, hogy ismeretlen tettes egy Homokszentgyörgy külterületén lévő kukoricatáblából termény tulajdonított el. Az egyenruhások megállapították, hogy a bűncselekményt egy 20 éves férfi követte el, akit 2016. október 27-én elfogtak, a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsaítottként hallgattak ki. A fiatalember elmondta, hogy szeptember óta több alkalommal lopott a kukoricából, majd azt értékesítette. O. Nándor az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.