Lakásáról vitették kórházba
Mellkasi lőtt sérüléssel ment orvoshoz, aztán haza.
Az elsődleges információk szerint egy 33 éves budapesti férfi jelentkezett mellkasi lőtt sérüléssel orvosi ellátásra 2013. július 19-én 13 óra körül egy Budapest, XIII. kerületi orvosi rendelőben. Elmondása szerint sérülését saját maga okozta. Az orvos mentőt hívott, azt azonban a sérült nem várta meg, távozott a rendelőből. A rendőrök a Budapest XIII., Garam utcai lakásában találták meg, onnan szállíttatták mentővel kórházba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága visszaélés lőszerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított P. László budapesti lakos ellen.